Kizuhant egy lány a mozgó vonatból a Balatonnál
Súlyosan megsérült egy 19 éves budapesti lány, amikor a peronra esett egy mozgó vonatról a fonyódligeti állomáson - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
Súlyosan megsérült egy 19 éves budapesti lány, amikor a peronra esett egy mozgó vonatról a fonyódligeti állomáson - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
A MÁV csatlakozott az Európai Unió és a Nemzetközi Vasútegylet (UIC) idei baleset-megelőzési programjához, amelynek célja, hogy 2010-ben a vasúti átjárókban bekövetkezett balesetek száma felére csökkenjen − jelentette be a vasúttársaság.
Két lovat gázolt el a vonat Ürömnél, ezért Óbuda és Solymár között pótlóbuszok járnak, késésekre kell számítani - tájékoztatta Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese hétfő hajnalban.
Kisiklott egy személyvonat szombaton India nyugati részén, a balesetben legalább kilencen meghaltak, további több mint nyolcvanan pedig megsérültek.
Meghalt annak a személygépkocsinak a vezetője, amely szombat déltájban egy mozdony elé hajtott Debrecen határában, a hajdúszováti vasúti-közúti átjáróban - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.